A lélek útja egy dalban…

Tíz éves voltam, amikor meghallottam ezt a dalt. Az akkori 1988-as Interpop Fesztivál egyik dala. Annyira megérintett, hogy megtanultam és sok-sok évvel később (34 év) felénekeltem stúdióban. Hogy mi is az, ami imaként cseng a fülemben azóta is? Hogyan lettem erre tudatos? Az hosszú évek, rengeteg tapasztalása és az utóbbi fél év terápiájának köszönhető.

Hazatalálás.

Ez a szöveg számomra a belső szabadság és az önmagunkra találás drámája. Éreztem, hogy itt nem egy egyszerű romantikus kapcsolatról van szó, hanem egyfajta „hazatalálásról” a saját integritásunkhoz.

A dal számomra egy óriási felismeréssel indul. Sokáig mások elvárásai, mások igazságai szerint élni („Hittem mondatokban, mit mások mondtak el”). Ez a gyermeki kiszolgáltatottság állapotában, amikor még nem mi írjuk a saját sorsunkat, csak némán tűrjük, hogy „kézen fogva” vezessenek minket olyan irányba, amit mások gondolnak jónak.

Ajándék

Az ajándék mi magunk vagyunk önmagunknak, a refrén és a visszatérő sorok új értelmet nyernek:

• „Te voltál a legszebb ajándék nekem”: Ez az a pillanat, amikor az ember ráébred a saját belső értékeire. Amikor már nem egy külső partnertől várja a megváltást, hanem felfedezi a saját lelkét, mint kincset.
• „Magányommal, bánatommal hozzád érkezem”: Ez pontosan az a hazatérés, amiről beszélek. Nem elmenekülünk a magány elől, hanem belemerülünk, mert tudjuk, hogy ott önmagunkkal találkozunk, aki nem hagy el és nem árul el.

A szöveg egyik legerősebb része: „Megtanultam nem szégyellni, amit nem tudok.” Ez a végső felszabadulás. Aki ajándékként tekint önmagára, annak már nem kell tökéletesnek tűnnie a világ szemében („Nézd a világ túl jónak lát, s én vétkezem”). Mer hibázni, mer „eltévedni”, mert tudja, hogy a belső magja sértetlen marad.

„Legyél a titkom, amit másnak sosem mondok el!” Ez a sor arra a belső magányra (a szó nemes értelmében) utal, amihez senki másnak nincs hozzáférése. Ez az a pont, ahol az ember önmaga számára válik menedékké. Az „árnyékodban megpihenve” kifejezés pedig a saját lelkünk nyugalmát jelentheti a külvilág égető elvárásaival szemben.

Nekem ez a dal a felnőtté válás spirituális útja. Arról szól, hogyan válik le valaki a környezete béklyóiról, hogyan hagyja abba a „néma tűrést”, és hogyan találja meg azt a belső társat – saját magát –, akihez bármilyen bánat vagy magány esetén vissza lehet térni.

Ahogy írtam: önmagadnak lenni az ajándék. Amikor már nem mások szemében keresed az igazolást, hanem a saját „hajnali álmodban” lelsz békére, hogy ne csak túlélj, hanem ÉLJ! Hallgasd meg ezt a dalt és talán pár perc erejéig, te is szembe találkozol önmagaddal.

Hogy miért higgy a belső önmagadnak? Mert senki más nem fog úgy értékelni téged, mint te önmagadat! Büszke vagyok magamra, persze nem éreztem én sem mindig így, ahogy ezt a fenti sorok is mutatják! Szemezgess a munkáim között és kívánom, adjon erőt, lendületet, hogy beleállj abba, ami téged is hívogat! Köszönöm, hogy itt vagy!